Értékek mentén – Többrétű összefogás kezdődött a KonTuRplusz Egyesület és a történelmi egyházak nagykanizsai gyülekezetei között.

Forrás: KanizsaTV

Értékek mentén. A jövőben együttműködnek a nagykanizsai történelmi egyházak és a KonTuRplusz Egyesület. Az összefogás célja sok más mellett a hagyományápolás, valamint a keresztény és a kulturális értékek ápolása.

Már a KonTuRplusz Egyesület által szervezett adventi gyertyagyújtás idején felmerült az együttgondolkodás lehetősége. A közelmúltban meg is kezdődött az ötletelés. A nagykanizsai történelmi egyházak gyülekezetei hosszú távú együttműködésben bíznak. Hella Ferenc református lelkipásztor kérdésünkre elmondta: „Mindannyian örültünk annak, hogy lesz ez az együttműködés, hisz ez erősíti azt az értékközvetítést, ami amúgy is a célunk. A hit erősítése, a hagyományok és a kultúra ápolása, a magyarság és a keresztyén identitástudat erősítése, ezekre nagy szüksége van a mai társadalomnak. Azt gondolom, ezekben hatékonyan fogunk tudni együttműködni.”

Az összefogás többrétű: a programszervezésben és a jótékonykodásban egyaránt vannak találkozási pontok, közös elképzelések. „Szeretnénk, hogy az egyházak megjelenjenek a rendezvényeinken, illetve a templomokat mint építészeti értékeket bevonni a kulturális eseményeinkbe. Ez az ötlet teljes támogatottságra lelt az egyházak körében. Karitatív tevékenységünket is erősítik, amely szintén a sokrétű céljaink között szerepel. Közös munkával, közös erőfeszítéssel közös lesz a siker.” – véli az egyesület elnöke, Simon Sándorné.

Az együttműködésnek hamarosan szemmel látható eredménye is lesz: részleteket még nem mondtak, de azt ötletgazdák egy sokak érdeklődésére számot tartó programot ígérnek a kanizsaiaknak.

IWIWFacebookTwitterDeliciousGoogle BookmarksPrintFriendlyMEGOSZTÁS
Category: Aktualitások
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Responses are currently closed, but you can trackback from your own site.

Comments are closed.

Powered by Hotel Presidentterme