Magyarság, Keresztyénség, Európa

Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője volt a negyedik előadója a 17. Kanizsai Esték előadássorozatnak.
Berók Dániel írása:
Köntös  László_0
A 17. Kanizsai Esték programsorozat 4. alkalmán Köntös László a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzőjének előadását hallgathattuk meg. A főjegyző úr Magyarság, Keresztyénség, Európa című előadásában arra az alapkérdésre kereste a választ, hogy hogyan jutott el Európa a keresztyénség elfeledéséig.
Előadásában elmondta, hogy a II. világháború után Európának újra meg kellet fogalmaznia saját magát. Kik vagyunk mi Európaiak?, Mi az, hogy Európa?, Ezeken a kérdéseken elindulva, áttekintést nyújtott az elmúlt évtizedek világáról, arról, hogy mi történt Európában, amíg mi a vasfüggöny mögött éltünk.
Felvázolta azt a folyamatot, melynek során Európa a keresztyén alapok elhagyásával az egyéni szabadság ideáljában igyekezett megtalálni új alapjait. Ez az új alap nélkülözött minden régi építőkövet. Ennek következtében a társadalom atomizálódott, és megszűnt belső összetartó ereje. Ezáltal a keresztyén folytonosság, mely azt jelenti, hogy mi évszázadokon keresztül keresztyének voltunk, tagadásra került, az új európai gondolkodás azt mondja, hogy ilyen nincs.

Köntös László_1Főjegyző úr elmondta, hogy napjainkban láthatóvá válik egy fordulat, melyben már érződik a nyugati modell válsága, az európai emberek kezdenek felébredni, kijózanodni, és ismételten felteszik a kérdést „Kik vagyunk mi Európaiak?”. Ebben a helyzetben válik nyilvánvalóvá a magyarság különleges szerepe is. Rádöbbenteni Európát keresztyén gyökereire. Figyelmeztetni Európát, hogy nem jó az-az út, amelyen halad, hogy legyen múltunk és jövőnk egyaránt.

Bertók Dániel  teológus – gyakornok

Category: Aktualitások
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Responses are currently closed, but you can trackback from your own site.

Comments are closed.

Powered by Hotel Presidentterme